Kerti vasút

A kerti vasútat építő csapat

Kerti Vasút a Magyar Vasúttörténeti Parkban

Az első szakasz, amely 475 métert foglal magába, egy torzított 8-ast formált. 2010-ben a pálya 360 méterrel meghosszabbításra került, amelyen egy egyvágányú szakasz, híd és egy alagút is helyett kapott. A forgalom növekedésével az egyvágányú szakasz szűk keresztmetszetett jelentett, ugyanis 5 vagy annál több vonat közlekedése esetén rendszeresen kialakultak „torlódások”, ezáltal az elszállítható utas mennyiség számottevően korlátozva volt.

A fordulópontot 2016 hozta el, amikor az egyvágányú szakasz kétvágányúsítására, valamint az alagút szintbeemelésére is sor került. Előbbinek köszönhetően több vonat közlekedtetése esetén nem alakulnak ki „torlódások”, utóbbinak köszönhetően a járművek igénybevétele csökkent.
2018 és 2019-ben az állomás, illetve a Fűtőház vágányhálózata épült át, a növekvő jármű hosszak és az utasok kényelme érdekében.

A kerti vasút Nyugat-Európában évtizedes múltra tekint vissza, amelynek köszönhetően különböző építési szabványok alakultak ki.

Legelterjedtebben alkalmazott az 5”-os (nyomtávolsága 127 mm) és a 7 és ¼”-os (nyomtávolsága 184 mm).

De tulajdonképpen minek is számít a kerti vasút?

A valóságban két irány találkozása.

Az egyik a modellezés, ahol az 1:1-es jármű mérethelyes modellje építhető meg teljesen üzemképes állapotra, akár az eredetivel megegyező meghajtási rendszerrel.

A másik pedig az üzemképesből következik, hogy a modellek képesek helyváltoztatásra, személyek és áruk továbbítására több kilométer hosszúságú pályán. Európában az egyik leghíresebb kerti vasút, ahol még fogaskerekű is üzemel, a Svájcban található Swiss Vapeour Park.

Érdekesség, hogy a járművek modellezésénél a kicsinyítés arányát a nyomtávolsághoz igazították, emiatt fordulhat elő, azaz érdekes helyzet, hogy a kerti vasúton egy keskeny nyomközű jármű nagyobb méretű lesz, mint a normál nyomközű. Ugyanis például egy M61-est (1435mm-es) 1:8, egy Mk49-est (760mm-es) csak 1:4 arányban kicsinyítenek.

Kerti vasúti mozdonyaink

Kattintson a képekre és tudjon meg róluk többet

203,001

29-es és 30-as

M44,526

K. und K.

34-es

Szilvi

Nohab

Szilvi 2

Mk49,2006

Személyszállító kocsik